Bibliaiskola
Bibliaiskola
Esztergomi Baptista Bibliaiskola
Esztergomi Baptista
Bibliaiskola
2500 Esztergom,
Mikszáth Kálmán u. 36
Célunk:
Kiképezni Isten népét arra a szolgálatra, amire Isten elhívta. Ehhez szeretnénk egy jó alapismeretet adni a következő területeken: Bibliaismeret, Rendszeres Teológia, Gyakorlati Teológia és Egyház Történelem. Tudjuk azt, hogy az igehirdetéshez, tanításhoz és vezetéshez szükséges az Istentől kapott ajándék, de hisszük, hogy
tanulás és tapasztalat által lehet fejleszteni ezeket az ajándékokat. Reményünk az, hogy a Bibliaiskola által sok kiváló gyermekmunkást, ifjúsági munkást, tanítót és igehirdetőt fogunk kiképezni Isten országának az építésére. Azoknak, akik elhívást éreznek a pásztori vagy gyülekezetplántáló munkára kiegészítő képzést szeretnénk adni.
Tanítási rend:
A Bibliaiskolát négy év alatt lehet elvégezni. A tanítás havonta egyszer, szombaton történik. Egy fél év öt szombatot vesz igénybe, illetve a hallgatóknak még egy hatodik szombatot, a záróvizsgákra. Szombatonként hét óra tanítási idő lesz. Az ebédet a Bibliaiskola biztosítja. A tanulás két szinten történhet:
1. Hallgató - A hallgató az, aki a Bibliaiskola teljes képzését akarja igénybe venni. A tanteremben töltött idő mellett elolvassa a kötelező olvasmányt, dolgozatokat ír és vizsgázik. Mivel a tanítási idő korlátozott, ezt a szintet javasoljuk mindazoknak, akik valóságos Bibliaiskolai szintű képzést akarnak nyerni. A kötelező olvasmány és a dolgozatírás rendkívüli fontos ahhoz, hogy az ember valóban megismerje a kiválasztott tantárgyakat.
2. Látogató - A látogató az, aki nem tudja felvállalni a kötelező olvasmányt, a dolgozatírást és a vizsgákat, de a tanítást szeretné meghallgatni. Annyi a dolga, hogy eljön és meghallgatja a tanításokat.
Tantárgyak:
Első félév: 2009 ősz
Ószövetségi áttekintés I
RT 1 – Isten
Bibliatanulmányozási Módszerek
Második félév: 2010 tavasz
Ószövetségi áttekintés II
RT 2 – Biblia
Személyes Evangelizálás
Harmadik Félév: 2010 ősz
Újszövetségi Áttekintés I
RT 3 – Angyalok, Démonok, Sátán
Tanítási Módszerek
Negyedik félév: 2011 tavasz
Újszövetségi Áttekintés II
RT 4 – Az Ember és a Bűn
Igehirdetés (férfiaknak)
Gyermekmunka (nőknek)
Ötödik Félév: 2011 ősz
RT 5 – Jézus Krisztus és a Megváltás
Egyház Történelem
Gyülekezeti Ének/Zene
Hatodik félév: 2012 tavasz
RT 6 – A Szentlélek
Misszió Történelem
Baptista Történelem
Magyarországon
Hetedik félév: 2012 ősz
RT 7 – A Gyülekezet
Szekták és Hamis Vallások
Keresztyén Vezetés
Nyolcadik félév: 2013 tavasz
RT 8 – Az Utolsó Idők
Apologetika
Lelkigondozás
* RT - Rendszeres Teológia
Patton Márk Amerikában végezte el teológiai tanulmányait.1993-ban költözött Magyarországra, mint gyülekezetplántáló misszionárius. 1995-ben részt vett az Esztergomi Baptista Gyülekezet alapításában. 1998 óta a gyülekezet lelkipásztora. 2005-ben alapította az Esztergomi Baptista bibliaiskolát azzal a céllal, hogy a gyülekezeti munkásoknak jó igei alapot adjon.
